www.umvp.eu

Get Adobe Flash player

Tanyafejlesztés - 2015 Július 15-től újra lehet pályázni!

Július 15-től újra lehet pályázni tanyafejlesztési támogatásra. Idén ötödik alkalommal hirdette meg a szaktárca a Tanyafejlesztési Programot, amelynek idei keretösszege 1,4 milliárd forint.
 
Tanyafejlesztés 2015
Tanyafejlesztés 2015A Tanyafejlesztési Programot a tanyai gazdálkodás megújítására, a tanyák sajátos értékeinek megőrzésére és a tanyai életmód hátrányainak csökkentésére hirdetik meg. Hat alföldi megyéből, illetve Pest megye déli járásaiból lehet pályázatot benyújtani, a program több mint hétszáz települést érint. A programot az előző évekhez hasonlóan kizárólag nemzeti forrásból finanszírozza a Földművelésügyi Minisztérium.
 
A programmal kapcsolatos rendelet, valamint a különböző jogcímek felhívásai a program elektronikus felületén érhetőek el.
 
 
 
A 2015. évi Tanyafejlesztési Program kapcsán az előzetes regisztrációra
 
2015. július 15-től nyílik lehetőség.
 
 
 
A felület egészen augusztus 14-éig lesz nyitva a pályázók számára. Az idei kiírás során többek között az önkormányzati térségi fejlesztésekben a villany nélküli tanyák villamosenergia-ellátásához 50 millió forintos, vagy a vízminőségi vizsgálatokra 5 millió forintos támogatásra pályázhatnak az önkormányzatok.

Herman Ottó Intézet név alatt védi tovább a környezetet a vidékfejlesztés

Megváltozott és kibővült feladatkörrel Herman Ottó Intézet néven folytatja munkáját a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet július elsejétől: a létrehozott intézmény tevékenysége a természetvédelemre és a környezetügyre koncentrál - mondta el Mezőszentgyörgyi Dávid, az intézet főigazgatója.
 
Hozzátette: a Nemzeti Környezetügyi Intézet feladataival és munkatársaival kiegészülve 137 munkatárssal működik tovább intézményük. Júliustól hat igazgatósággal, számos területen igyekeznek hozzájárulni a magyar vidék fejlődéséhez, a vidéki emberek életminőségének javításához. 
 
Kifejtette, hogy az intézet legrégebbi felelősségi területe az agrárszakképzés, amelyhez 1994. óta számos feladat társult. Képzési igazgatóságuk a mezőgazdaság, az erdő- és vadgazdálkodás, a halászat, az élelmiszeripar, az agrárkörnyezet-gazdálkodás, a növényvédelem, a növény- és állategészségügy, a térképészet, a földügy, valamint a környezetvédelem tekintetében a szakképesítésért felelős miniszter feladatainak megvalósításában működik közre, készít elő döntéseket. A termelői szaktanácsadás területén hazai és nemzetközi programokat kezdeményez, koordinál, valamint részt vesz a megvalósításban. Emellett az igazgatóság égisze alatt látnak napvilágot a Földművelésügyi Minisztérium tudományos szaklapjai is - részletezte.
    
A természetvédelem és környezetügy az intézet új feladata, ezzel egyben a szaktárca környezetügyi – nem hatósági – háttérintézménye lesz.

Újra lehet pályázni tanyafejlesztésre

Újra elindítják a Tanyafejlesztési Programot, az elektronikus pályázati felület július 15-én nyílik meg a Herman Ottó Intézet honlapján - mondta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára.
 
 Újra lehet pályázni tanyafejlesztésre
A szaktárca környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: az immáron ötödször meghirdetett program idei keretösszege 1,4 milliárd forint. A programra eddig már több mint hatmilliárd forintot fordított a kormány.
Újra lehet pályázni tanyafejlesztésre
A korábbiakhoz hasonlóan, a programot a tanyai gazdálkodás megújítására, a tanyák sajátos értékeinek megőrzésére és a tanyai életmód hátrányainak csökkentésére hirdetik meg.

Ügyfél tájékoztató az MVH helyszíni vizsgálatairól

Tisztelt Ügyfeleink!

 

Az ügyfeleknél folytatott EMVA beruházásos helyszíni vizsgálatok eredményes és zökkenőmentes végrehajtása, az ügyfelek hatékonyabb tájékoztatása érdekében az MVH Területi Ellenőrzési Főosztály egy rövid, összefoglaló anyagot állított össze. Ez a tájékoztató rövid kivonata mindazon információknak, melyek megtalálhatók az MVH honlapján. Kérjük, hogy a csatolt - Dr. Gyuricza Csaba elnök úr által jegyzett levelet - dokumentumban megtalálható rövid ismertetőt valamennyi, kedvezméyezett, MVH helyszíni ellenőrzésre váró pályázó tekintse át és további információért keresse fel a www.mvh.gov.hu weboldalt is.

 

Tiszazugi LEADER Egyesület Munkaszervezete

 

 

Megújult az MVH telefonos ügyfélszolgálata!

A gazdabarát ügyintézés érdekében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az eddiginél korszerűbb telefonos ügyfélszolgálati rendszert vezetett be.

2015. június 1-től az érdeklődők a központi ügyfélszolgálat telefonszámai mellett a megyei kirendeltségeket is közvetlenül hívhatják. A telefonos ügyfélszolgálat menürendszere is megújult, logikusabb elérési útvonalon lehet kapcsolatba kerülni az MVH munkatársaival.

A bevezetett változások eredményeképpen a gazdák egyszerűbben és gyorsabban juthatnak információkhoz.

A megyei kirendeltségek közvetlen elérhetőségeit itt találja.

Forrás: https://www.mvh.gov.hu/

Megvalósult EMVA LEADER TK3 projekt Martfűn Frissítve!

2015.04.28 napján tartotta nyílt napját Martfű Város Önkormányzata, ahol a településen kiépítésre kerülő új, térfigyelő kamerarendszer jelentősége és működése került bemutatásra. Az új kamerarendszer segítségével a településen élők és a városba látogató átutazók és turisták biztonságérzete nő, így a turizmus tekintetében pozitív változás várható a jövőben. A fejlesztés keretében 9 kamera került elhelyezésre a hozzá kapcsolódó megfigyelési központtal együtt. Az új kamerarendszer a korábban megvalósított rendszert kívánja kibővíteni.

A projekt a 35/2013. (V. 22.) VM rendelet alapján, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások keretében valósult meg a Tiszazugi LEADER Egyesület forrásaiból.

A támogatás teljes összege: 4.946.100 Ft.

A bemutatkozó anyag és nyílt nap anyaga, fotódokumentációval megtekinthető a csatolt mellékletben!

A Darányi Ignác Terv EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 23/2015. (V. 29.) számú Közleménye

Tisztelt Pályázók!

 

Megelent a Darányi Ignác Terv EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 23/2015. (V.29.) számú Közleménye, mely az EMVA társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletekben írt projekt megvalósítási és kifizetési kérelem benyújtási határidők meghosszabbításáról szól.

Kérjük a közlemény alapos áttekintését és az abban foglalt határidők betartását.

A közlemény elérhető közvetlen linken, illetve a mellékletben csatolmányként.

http://umvp.kormany.hu/download/5/67/f0000/IHk_2015_023_%28V_29%29_IHkozlemeny.pdf

Az IH közlemény tájékoztató jellegű, a határidők módosítása jogszabályban történik.

 

Copyright © 2013, Tiszazugi-LEADER Egyesület