www.umvp.eu

Get Adobe Flash player

leader blogja

Összefogás kell vidéken

A vidékről tartott előadást a napokban dr. Csatári Bálint. A MNVH elnöke egy olyan szervezetet irányít, melynek feladata a vidékfejlesztésben érdekelt szereplők — a kormánytól az egyszerű gazdákig — együttműködési hálózatba szervezése.

 Összefogás kell vidéken— A vidékfejlesztésért felelős szervezeteket tömöríti a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH). Hol tart az együttműködés, mennyire hatékony?

MEGJELENT A Magyar Vidéki Mozaik II. évfolyam, 3. szám

A szeptemberben megjelent szám aktuális témái között konkrét adatokkal szolgáló cikk értékeli a Vidékfejlesztési Minisztérium által tavaly elindított Tanyafejlesztési Programot.

Kétoldalas képválogatás és egy riport foglalkozik az idei Sziget Fesztivállal,(ahol a Tiszazugi LEADER Egyesület munkaszervezete is képvisletette magát, a településeket illetve a megvalósuló fejlesztéseket tartalmazó szóróanyagokkal kiadványokkal és Tiszazugi Turizmus Szövetség által összeállított kisfilmmel) és beszámolunk az augusztus 17-én megtartott nemzetközi balatonkenesei szakmai konferenciáról, amely a helyi termékek, a helyi értékek és a helyi fejlesztések fontosságát emelte ki.

A Magyar Vidéki Mozaik 2012-es harmadik száma teljes terjedelmében letölthető a csatolmányból.

 

Magyar Vidéki Mozaik II. évfolyam, 3. szám

VIDÉKI AKADÉMIA A VIDÉK JÖVŐJÉÉRT -STRATÉGIAI IRÁNYOK 2014-2020 közötti időszakRA

A Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közösen szervezi meg Vidék Akadémia elnevezésű konferenciáját, 2012. október 16-18. között, Mezőtúron. Az esemény célja a 2014-2020-as európai uniós tervezési és költségvetési időszakra való felkészülés.
Az esemény programját és jelentkezési lapját , illetve bővebb információt az alábbi linkre kattintva olvashat: http://umvp.eu/?q=hirek/ismet-videk-akademia

 

Módosultak az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszer regisztrációs formanyomtatványai

Módosultak az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszer regisztrációs formanyomtatványai
Az Tiszazugi LEADER Egyesület munkaszervezete felhívja partnerei figyelmét, hogy módosultak a MVH regisztrációs szám igényléséhez (G0001-11-1) és az adatmódosításhoz (G0002-11-1) kapcsolódó formanyomtatványok.
A jelenleg már érvényes, hatályban lévő nyomtatványok az MVH honlapjának ügyfélnyilvántartás menüpontja alatt elérhetőek.
G0001-12-1 Ügyfél regisztrációs adatlap és kitöltési útmutató
http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/ugyfelnyilvantar...
•    G0002-12-1 Ügyfél regisztráció módosítási adatlap és kitöltési útmutató
http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/ugyfelnyilvantar...

Meghívó Rendkívüli Egyesületi Ülésre!

Meghívó Rendkívüli Egyesületi Ülésre

Tisztelt Címzett!
Alulírott Fazekas János Egyesületi elnök ezúton tájékoztatom arról, hogy az 5440 Kunszentmárton Köztársaság tér 8. sz. alatt Tiszazugi LEADER Egyesület
2012. szeptember 25.-én 14 órai kezdettel
Ülést tart.
A taggyűlés helyszíne: 5440 Kunszentmárton Köztársaság tér 8.

UMVP által támogatott projektek helyszíni látogatása

"Terepszemlénk" alkalmával, örömmel tapasztaltuk, hogy egy újabb UMVP III. tengely Turisztikai tevékenység ösztönzése jogcím keretén belül benyújott és támogatási határozattal rendelkező ügyfélkerítésén pillantottuk meg a projektről szóló,elkészített arculati táblát és nem utolsósorban magát a hamarosan átadásra kerülő turisztikai szálláshelyet.

Bővebb tájékoztatás az alábbi csatolt domunkentumban olvasható.

AKTUÁLIS nyertes pályázók részére

Aktuális

2012. augusztus 1. és 2012. december 31. között folyamatosan nyújthatók be kifizetési kérelmek egyes EMVA-ból társfinanszírozott jogcímek esetén

2012. augusztus 1-jén nyílt az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában megvalósuló egyes támogatások kifizetése iránti kérelmek benyújtásának újabb, meghosszabbított időszaka.
A kérelemtorlódás elkerülésének és a támogatás rövidebb idő alatt történő kifizetésének érdekében javasoljuk Ügyfeleinknek a kifizetési kérelmek lehetőség szerinti, mielőbbi benyújtását. Bizonyos feltételek teljesülése esetén ugyanazon kifizetési időszakon belül akár két kifizetési kérelem is benyújtható.

Tájékoztatás nyertes pályázók részére!

Tisztelt nyertes Pályázó!
 
A Vidékfejlesztési Miniszter 76/2011. (VII. 29.) VM. Rendelete alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások igénybevételéhez benyújtott támogatási kérelméhez kapcsolódó kifizetési kérelmének 100 %-os összeállítása érdekében az alábbi információ áttanulmányozását kérem.
Támogatási határozattal rendelkező nyertes projekt megvalósítását követően a kifizetési kérelem benyújtásáig minden ügyfélnek eleget kell tennie annak a célterületnek a jogkövetkezményeinek amelyre a támogatási kérelmét benyújtotta.
Általánosságban a Tiszazugi LEADER HACS területén megjelent összes célterületre az alábbi jogkövetkezmény kivétel nélkül érvényes:

Kunszentmárton Városnap

Kunszentmáton Városnap!

2012. szeptember 15. (szombat)


Mindenkit szeretettel vár a rendezőség

ÚMVP - LEADER forrásból támogatott Német nyelvi és informatikai képzés indul turisztikai szolgáltatást végzők részére

ÚMVP - LEADER forrásból támogatott Német nyelvi és informatikai képzés indul turisztikai szolgáltatást végzők részére.

Képzés helyszíne: Cserkeszőlő, Sportpálya, Nyugdíjas Klub épülete

Képzés kezdési időpontja: 2012.szeptember 06.-a 8:00 óra.

További információ kérhető : Cserkeszőlő Község Önkormányzatánál.

 

 

 

 

 

 

Pályázati lehetőségek

Copyright © 2013, Tiszazugi-LEADER Egyesület