www.umvp.eu

Get Adobe Flash player

Pályázati FELHÍVÁS vidéki termelők, kézművesek és kézműves élelmiszert készítők részére

Pályázati felhívás

 
Pályázatot hirdet a NAKVI vidéki termelők, kézművesek és kézműves élelmiszert készítők részére a Vidék Mustrán való részvételre január 11-től.

A Nemzeti Agrárszaktanácsadási Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) nyílt pályázatot hirdet a 2013. január 11. napjától, péntekenként megrendezésre kerülő „Vidék Mustra – Termelői piac a főváros szívében” elnevezésű rendezvényen való részvételre vidéki termelők, kézművesek és kézműves élelmiszert készítők részére.

Kiíró: NAKVI

A pályázat célja: megjelenési lehetőséget biztosítani az ország bármely területéről érkező kistermelők, bio termelők, hungarikumot előállító élelmiszer manufaktúrák, kézművesek és kézműves élelmiszert készítők számára, akik úgy érzik, saját készítésű minőségi, kreatív termékeikkel hozzájárulnak a Vidék Mustra további sikeréhez. A rendezvény célja, hogy a vidék értékei, étkei folyamatosan jelen legyenek a főváros szívében, és lehetőséget biztosítsunk arra, hogy a budapestiek és a turisták is megismerkedhessenek a vidéki kultúrával, gasztronómiával és a magyar kézműves mesterségekkel.

Termelők számára a jelentkezés alapfeltétele, hogy a termékeit Magyarországon, magyar alapanyagokból állítsa elő és magyar címkével lássa el. Kézművesek számára a jelentkezés alapfeltétele, hogy a termék Magyarországon készüljön.

A jelentkezés feltétele, hogy az árusító kötelezettséget vállal arra, hogy pavilonját megfelelő mennyiségű és minőségű áruval tudja ellátni a rendezvény teljes időtartama alatt (reggel 8:00 órától délután 18:00 óráig), valamint vállalja, hogy a felutazás költségeit saját maga fedezi.

Jelentkezni elektronikus, illetve postai úton lehet a PÁLYÁZATI ADATLAP kitöltésével, mely letölthető innen.

A pályázati adatlap kitöltését követően a videkmustra@nakvi.hu e-mail címre, vagy a NAKVI postai címére (1223 Budapest, Park utca 2.) kell elküldeni a felületről kinyomtatott, 2 példány aláírt pályázati adatlapot. Kizárólag a hiánytalanul kitöltött pályázatokat áll módunkban befogadni. A pályázati adatlaphoz kérjük, mellékeljenek képeket is az árusítani kívánt termékekről. A képeket elektronikus úton jpg, jpeg, vagy pdf formátumban kérjük beküldeni.

 

A rendezvény adatai:

Helyszín: a Vidékfejlesztési Minisztérium árkádja alatt
   1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11.

Időpont: 2012. január 11. napjától, péntekenként, folyamatosan

Nyitvatartás: péntek 8:00 órától 18:00 óráig

Jellege: ingyenes szabadtéri rendezvény

Közönség:  közel 2000 látogató

Rendelkezésre álló pavilonok száma: összesen 30 db

1 db pavilon mérete:
• magassága: 2420 mm
• szélessége: 3700mm
• mélysége: 1570mm
• pult magassága: 720mm
• pult szélessége: 620mm

Standok ára:   I. kategória: fél pavilon bruttó: 12.700,- Ft / alkalom
                      II. kategória: egész pavilon bruttó: 19.050,- Ft / alkalom
Kisebb hely esetén a bérleti díj arányosan csökken.
A pavilonok bérleti díja tartalmazza:

• egy egész vagy fél pavilon biztosítását a rendezvény teljes időtartama alatt
• a rendezvény széleskörű kommunikációját
• a tér folyamatos takarítását
• a vásár látogatóitól elzárt mosdókat
• áramellátást
• a rendezvény állandó felügyeletét

Figyelem!

• Kérjük, hogy a rendezvény színvonalához mérten rendezett, lehetőség szerint népies jellegű ruhában jelenjenek meg.

A pályázat elbírálásának menete:

A NAKVI a rendezvény főszervezőjeként szakmai Bíráló Bizottságot állít fel a beérkezett pályázatok elbírálására, melyre havonta kerül sor. A sikeres jelentkezők értesítése folyamatosan történik, a pályázatok elbírálását követően. A Bíráló Bizottság döntéséhez kiegészítő dokumentumokat kérhet be.

Fizetési feltételek:

A pavilon bérleti díjának megfizetése alkalmanként a helyszínen történik.
Fizetés módja: készpénzzel, melyről a számlát a helyszínen állítjuk ki.

Kérdéseit a következő e-mail címre várjuk: videkmustra@nakvi.hu

 

 

CsatolmányMéret
2013_hazirend.doc79 KB
Jelentkezesi_lap-2013.doc40 KB

 

 

 

 

Pályázati lehetőségek

Copyright © 2013, Tiszazugi-LEADER Egyesület