www.umvp.eu

Get Adobe Flash player

Egy éves a NAKVI

Bővül a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) tevékenységi köre. Az új feladatokat a névváltoztatás óta eltelt egy év eredményeivel nyílt napon mutatta be az Intézet április 24-én.

Mezőszentgyörgyi Dávid, a NAKVI főigazgatója elmondta, az egy évvel ezelőtti névváltoztatás nem csak a „nagykorúságát” jelentette az Intézetnek, hanem új feladatok is indokolták azt. Az intézmény jelenleg közreműködik a Darányi Ignác Terv intézkedéseinek megvalósításában, valamint értékelésének szakmai koordinációjában, támogatásában, tájékoztatási feladataiban. Emellett képzési és szaktanácsadási feladatokat is ellát: tételek ezreit és 360-féle tankönyvet ad ki, képzéseket szervez csaknem 16 ezer résztvevőnek, valamint összehangolja a Területi Szaktanácsadási Központok munkáját. A főigazgató kiemelte, hogy tavaly május óta az Intézet felel a következő, 2014-2020-as európai uniós programozási időszak tervezéséért. 2012-től a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) NAKVI-ban működő Állandó Titkársága szervezi a népszerű Vidék Mustra termelői piacot.

A mára több mint 9000 regisztrált tagot számláló MNVH tavaly óta írja ki projektötleti felhívásait, amelyekkel több mint kétszáz pályázó kisebb kezdeményezéseinek tudott nagyjából 370 millió forintnyi támogatást nyújtani. A szervezet számos rendezvénnyel igyekszik összefogni a vidékfejlesztés érintettjeit, és információkat biztosítani számukra. A feladatok ellátásán több mint száz munkatárs dolgozik család- és környezetbarát légkörben, ami többek között rugalmasabb munkaidőt, családi programokat és szelektív hulladékgyűjtést jelent.

A NAKVI idén újabb nagy feladatot kap: intézményfenntartói jogkörrel vehet át 46+1, jelenleg térségi integrált szakképző központban működő, valamint a 2013-as tanévkezdéstől 17, jelenleg a Vidékfejlesztési Minisztérium által irányított intézményt. Mezőszentgyörgyi Dávid leszögezte, hogy a főszereplők a diákok, így a cél, hogy az átvétel úgy történjen meg, hogy abból se ők, se a szüleik ne érzékeljenek semmit. Az Intézet – minisztériumi intézményfenntartó központként – ennek a feladatnak az ellátására egy külön igazgatóságot hoz létre, és informatikai fejlesztést is végrehajt. A főigazgató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem lehet egyik napról a másikra átalakítani az oktatást, ezért ez a folyamat nem egy lépésben, hanem egy három-ötéves fázisban tud megvalósulni.

A nyílt napon először osztották ki a NAKVImázs díjakat, amelyeket olyan intézeti kollégáknak, valamint szakembereknek adnak elismerésül, akik az elmúlt időszakban a legtöbbet tették a NAKVI hírnevének öregbítéséért. A díjat idén ketten vehették át: Somogyi János, aki az intézet 1994-es alapítása óta a NAKVI munkatársa, valamint Csatári Bálint vidékkutató.

Forrás: NAKVI

 

 

 

 

Pályázati lehetőségek

Copyright © 2013, Tiszazugi-LEADER Egyesület