www.umvp.eu

Get Adobe Flash player

Blogok

Véleményezhetőek az operatív programok

A 2014-2020-as operatív programok – köztük a Vidékfejlesztési Program – társadalmasításra szánt verziói elérhetőek és november 17-ig véleményezhetőek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján.
Véleményezhetőek az operatív programok
Véleményezhetőek az operatív programok
Október 17-től nyilvánosak a 2014-2020-as időszak operatív programjainak társadalmasításra szánt változatai. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján többek között a Vidékfejlesztési Program (VP) is elérhető és egy hónapon keresztül, azaz november 17-ig véleményezhető bárki által. A Partnerség Fórum menüpont használatával az operatív programokkal kapcsolatos észrevételek, javaslatok azonnal elérhetővé válnak a honlap felületén keresztül, ráadásul lehetőség nyílik arra is, hogy a véleményezők megismerjék egymás véleményét is. A fórum használatához regisztrálni kell a honlapon, majd a kapott felhasználói névvel és jelszóval történő belépés után van lehetőség az operatív programok véleményezésére.
 
Forrás: NFÜ

MEGJELENT AZ IR Á N Y Í T Ó HA T Ó S Á G 282/2013.(X./16.)K Ö Z L E M É N Y E (alapszolgáltatások fejlesztése)

MEGJELENT AZ IR Á N Y Í T Ó HA T Ó S Á G 282/2013.(X./16.)K Ö Z L E M É N Y E a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére.


A Darányi Ignác Terv keretében működő Új Magyarország Vidékfejlesztési Program(DITÚMVP) III. tengelyén belül a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtottalapszolgáltatások fejlesztésére irányuló intézkedés (a továbbiakban: alapszolgáltatások jogcím) újranyitása várható idén. A benyújtási időszak kezdete 2013. november eleje . Az alapszolgáltatások jogcím esetében elektronikus benyújtás lesz.
Az alapszolgáltatások jogcím esetében az ügyfélkörbe tartoznak a települési önkormányzatok,önkormányzati társulások, nemzetiségi önkormányzatok,nonprofit szervezetek(egyesületek,alapítványok, például polgárőr egyesületek) ésegyházi jogi személyek.

A rendelet alapján négy célterület kerül megnyitásra. Az első célterület keretében támogatás vehető igénybe új és már meglévő falu -és tanyagondnoki szolgáltatás fejlesztéséhez, a második célterület
keretében egyéb szociális, bűnmegelőzési és közösségi szolgáltatások fejlesztéséhez. A harmadik célterület esetében többfunkciós szolgáltató központ (például művelődési ház fejlesztésére) kialakítására, fejlesztésére, míg a negyedik célterület keretében hatósági engedéllyel működő állatmenhelyek fejlesztése támogatható.

A közlemény mellékletből letölthető.

Kapu a 2014-2020-as vidékfejlesztési időszakhoz

Hídként kíván működni a jelenlegi és a következő időszak között az az oldal, amelyet az Európai Vidékfejlesztési Hálózat indított a 2014-2020-as vidékfejlesztési programok kidolgozásának és végrehajtásának segítésére.
Kapu a 2014-2020-as vidékfejlesztési időszakhoz

Az Európai Vidékfejlesztési Hálózat „Vidékfejlesztési Kapu 2014-2020” címmel indított önálló aloldalt, amely hidat biztosít a 2007-2013-as és a következő programozási időszak között. A miniportál a jelenlegi tapasztalatokra és tudásra épít azzal a céllal, hogy irányt mutasson a jövőbeni vidékfejlesztési programok tervezéséhez és végrehajtásához. Az oldalon többek között a vonatkozó jogszabályokról és iránymutatásokról, a programok monitoringjáról és értékeléséről, a 2007-2013-as időszak tapasztalatairól, az újonnan bevezetett közösségi irányítású helyi fejlesztésekről (CLLD) és a tagjelölt országokról is információkat lehet elérni rendezett formában. A Kapu emellett külön pontban foglalkozik a hálózatosodás segítésével, ahol többek között az Európai Innovációs Partnerségről is többet meg lehet tudni.

 

A portál ide kattintva elérhető: http://enrd.ec.europa.eu/policy-in-action/cap-towards-2020/rdp-programming-2014-2020/


Forrás: ENRD

Vidék Mustra a Magyar Vidék Napján

Legközelebb október 26-án a budapesti Millenárisban, a Magyar Vidék Napja programjának részeként jelentkezik a Vidék Mustra – Termelői Piac a Főváros Szívében elnevezésű esemény.
Vidék Mustra a Magyar Vidék Napján

„A Vidék Mustra nem ért véget” – ezt többször hangoztatta maga a szakminiszter és a vidékfejlesztésért felelős államtitkár is. A rendezvény szervezéséért és lebonyolításáért felelős kollégák, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI), valamint a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) munkatársai is úgy gondolják, hogy a páratlanul sikeres rendezvénynek továbbra is van jövője.
Vidék Mustra a Magyar Vidék Napján
Az alaprendezvény, nevezetesen a péntekenként a Vidékfejlesztési Minisztérium árkádjai alatt rendezett piac a Kossuth téri felújítási munkálatok miatt sajnos egész októberben szünetel, ugyanakkor az érdeklődés mind vásárlói, mind pedig eladói oldalról töretlen. Többek között ezért kap helyet a Nemzeti Vidékfejlesztési Nap változatos programjain belül a Vidék Mustra eseménye, amelyre szeretettel várják a szervezők és a portékáikat kínálók az érdeklődőket.

A szervezők elmondása szerint legközelebb novemberben várható az eredeti helyszínen a Vidék Mustra.

 

Forrás: NAKVI

A hónap híre az MNVH rendezvénye

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közösségi irányítású helyi fejlesztésekről szóló konferenciája az Európai Vidékfejlesztési Hálózat honlapjának októberi kiemelt híre. A cikk fordítását az alábbiakban közöljük.
A hónap híre az MNVH rendezvénye

A meg nem hallott üzenettől…

 Az Európai Bizottság a közösségi irányítású helyi fejlesztésekről (CLLD) szóló útmutatójában „ösztönzi a CLLD használatát, mivel lehetővé teszi a helyi közösségek számára, hogy magukévá tegyék az Európa 2020 stratégia céljait”. A Bizottság arra számít, hogy a CLLD egy integrált megközelítésmódot segít elő az Európai Strukturális és Beruházási Alapok között.
 
Habár a legtöbb tagállamban már javában zajlik a 2014-2020-as programozási időszak előkészítése, még mindig sok a bizonytalanság a körül, hogy hogyan alkalmazzák a több alapot felhasználó CLLD-megközelítést. Az Európai Vidékfejlesztési Hálózat (ENRD) által 2013 júniusában készített feltérképező jelentés szerint a tagállamok nagyjából 32 százaléka még mindig bizonytalan volt abban, hogy milyen megközelítésmódot kövessen.

 …az átadott üzenetig

Megjelent a Tiszaugi LEADER 2013/09.számú HÍRLEVELE

A Tiszazugi LEADER Egyesület Munkaszervezete mellékelten közzéteszi a LEADER TK3 kérelem kezelés, benyújtott pályázatok jelenlegi állása, illetve a meglévő forrásról és pályázatok benyújtási lehetőségének újranyitása témában összeállított 2013/9.számú Hírlevelét.

A hírlevél mellékletből letölthető.

Tiszazugi LEADER Egyesület LEADER kérelmek benyújtásával kapcsolatos információ

Tájékoztatásul:  A Vidékfejlesztési Minisztérium az alábbi közleményekben rögzítve elrendelete a mai napon 08:00 időponttól a benyújtási lehetőség újranyitását gazdaságfejlesztési, valamint szolgáltatásfejlesztési irányultságú területen.

FONTOS!

A Tiszazugi LEADER Egyesület területére benyújtandó kérelmek  2013.07.02.-án a Szolgáltatásfejlesztésre irányultan, 2013.07.03.-án  pedig a  Gazdaságfejlesztésre kerültek felfüggesztésre. A benyújtás a rendelet szerint is forráskimerülésig volt engedélyezett.

A felfüggesztés akkor történt meg amikor a Tiszazugi LEADER Egyesület LEADER forrására 150% lefedéssel érkezett be kérelem.

Az újranyitás nem azt jelenti, hogy újabb forrást kapott a Tiszazugi LEADER Egyesület, tehát további kérelmek támogatására nem rendelkezik forrással.

Október 18-ig lehet pályázni a falumegújítási díjra

Pintér Sándor belügyminiszter és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter közösen meghirdeti a Magyarországi Falumegújítási Díj 2013 pályázatot. A pályázatok beadási határideje október 18.
Október 18-ig lehet pályázni a falumegújítási díjra
Pintér Sándor belügyminiszter és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter közösen meghirdeti a Magyarországi Falumegújítási Díj 2013 pályázatot.
Október 18-ig lehet pályázni a falumegújítási díjra
A pályázatot meghirdetők célja, hogy felkutassák, díjazzák és ezzel „reflektorfénybe állítsák“ azokat a települési közösségeket, amelyek kimagasló és példaszerű színvonalon végzik jövőbemutató fejlesztési munkájukat. A kiírók a példák bemutatásával, az információk cseréjével javítani kívánják a falumegújítást végző községek eredményeit, a jó példákkal el kívánják érni, hogy a falumegújítás mozgalommá szerveződjön. A kiírás – melynek mottója „Jobban élni” – célja az is, hogy kiválassza azt a települést, amely a leginkább méltó módon képviselheti hazánkat az „Európai Falumegújítási Díj” pályázaton.

A pályázatok beküldési határideje: 2013. október 18.

Pályázati kiírás – Magyarországi Falumegújítási Díj 2013.
A Belügyminiszter és a Vidékfejlesztési Miniszter
közösen meghirdeti a
Magyarországi Falumegújítási Díj 2013.
pályázatot

Bővebb információ az alábbi linken elérhető:

Akkreditált Falusi vendéglátó képzés a FATOSZ szervezésében

A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 60 órás képzést indít a falusi vendéglátás témakörében kezdő falusi vendéglátók és vidéki szolgáltatóként tanyagazdaságot, farmgazdaságot működtető magánszemélyek, kis- és mikro vállalkozások részére.
Akkreditált Falusi vendéglátó képzés a FATOSZ szervezésében
Akkreditált Falusi vendéglátó képzés a FATOSZ szervezésében
A képzést elsősorban a falusi vendégfogadók számára írták ki, illetve a falusi turizmus, mint szolgáltatói tevékenység iránt érdeklődők részére is, akik most tervezik bekapcsolódásukat a vendégfogadásba, vagy szeretnék ismereteiket elmélyíteni. Ők lehetnek kezdő falusi vendéglátók, ÚMVP nyertes falusi szállásadók, vidéki szolgáltatók, tanyagazdaságot és farmgazdaságot működtető  magánszemélyek, őstermelők, kis- és mikro vállalkozások vezetői, munkatársai.

A képzéssel kapcsolatos tudnivalókat tartalmazó felhívás letölthető a csatolmányból.

A jelentkezési lap letölthető a FATOSZ internetes oldaláról: http://www.fatosz.hu, vagy elérhető a csatolmányból.

A kitöltött jelentkezési lapot a szervezők az agroturizmus@t-online.hu e-mail címre kérik visszaküldeni legkésőbb október 7-ig.


forrás: FATOSZ
 

 

 

 

 

Pályázati lehetőségek

Copyright © 2013, Tiszazugi-LEADER Egyesület