www.umvp.eu

Get Adobe Flash player

A turizmus és a kultúra a tagállamok közti híd

2014. június 13. – EMVA EU HACS határon átnyúló együttműködés kultúra LEADER nemzetközi együttműködés pályázat támogatás turizmus vidékfejlesztés Külföldi lapszemle
Az Európai Vidékfejlesztési Hálózat 19 ország adatai alapján elemezte a határon átnyúló és régiók közötti együttműködéseket. A megállapítások szerint főként a turizmus és a kultúra terén indultak ilyen projektek.
 
A turizmus és a kultúra a tagállamok közti híd
A LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS-ok) közti 2007-2013-as határokon átnyúló együttműködésekről adott ki tanulmányt az Európai Vidékfejlesztési Hálózat (ENRD). Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott 421-es intézkedést két lépcsőben vizsgálták: az első a tagállamok által az Európai Bizottságnak küldött adatokat elemezte a jóváhagyott projektekről, ami mellé közvetlenül is kértek kiegészítést a nemzeti fejlesztési programokat irányító hatóságoktól a régiók közötti projektekről is. Összesen 19 országból kaptak válaszokat. Emellett az ENRD saját adatbázisait is felhasználták. Főként arra törekedtek, hogy jobban megértsék az egyes projektek által lefedett témákat, valamint célkitűzéseit, célcsoportjait és tevékenységeit.
 
Az adatok elemzése azt mutatta, hogy bár minden vizsgált tagállamból részt vett együttműködési projektekben, de igen eltérő mértékben. A megállapítások szerint az egy országban található HACS-ok száma nem is feltétlenül függ össze azzal, hogy az adott tagállam hány projektben volt érintett.

Szent Márton Plébánia Szakmai rendezvény meghívó

Tisztelt Érdeklődők!

A 11/2013. (III. 5.) VM rendelet keretében támogatást nyert Szent Márton Plébánia (5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 3.) Szakmai rendezvényét az alábbi helyen és időben tartja:

 Rendezvény szervező:  Szent Márton Plébánia (MVH Azonosító: 1003455913)

 Rendezvény témája:   Műsorszerkesztés II.

 "Rádiózás és az igényes Zene" Műsorszerkesztési tematika megalkotása (előadás-műhelymunka) Szakmai nap

 Rendezvény helyszíne: Kunszentmárton, Katolikus Plébánia
(5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 3.)

 Rendezvény időpontja: 2014. július 22. (kedd) 9:00-13:00 között

A Szakmai rendezvény meghívója csatolmányként elérhető és megtekinthető!

A Szent Márton Plébánia minden érdeklődőt szeretettel vár!

A vidékfejlesztés jelene és jövője - konferencia

Műhelykonferencián mutatja be a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat a Vidékkutatás 2012-2013 című program eredményeit június 24-én, Kecskeméten. A rendezvényre június 17-ig lehet jelentkezni.
 
 A vidékfejlesztés jelene és jövője - konferencia
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) A vidékfejlesztés jelene és jövője címmel műhelykonferenciát szervez 2014. június 24-én, Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban. A konferencia célja az MNVH és a Magyar Tudományos Akadémia együttműködése nyomán indult Vidékkutatás 2012-2013 című program és a legfrissebb vidékfejlesztési kutatások eredményeinek bemutatása, valamint vélemények, javaslatok megfogalmazása, a felmerülő kérdések megvitatása. A rendezvény hozzájárul a vidékfejlesztésben érdekelt helyi szereplők felkészüléséhez is a 2014-2020 közötti időszakra.
 
Kérjük, hogy részvételi szándékát legkésőbb 2014. június 17-ig jelezze a videkkutatas@nakvi.hu e-mail címre küldött levéllel azon műhelybeszélgetés megjelölésével együtt, amelyen részt kíván venni.
 
A konferencia részletes programot is tartalmazó hivatalos meghívója a cikk alján csatolmányként elérhető.

Június 30-án zárul az EMVA-ból társfinanszírozott egyes LEADER jogcímek esetén a kifizetési kérelmek benyújtási időszaka!

Figyelem: Június 30-án zárul az EMVA-ból társfinanszírozott egyes LEADER jogcímek esetén a kifizetési kérelmek benyújtási időszaka!

2014. június 30-án zárul az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában megvalósuló, a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (DIT ÚMVP) IV. tengelyén belül a 35/2013. (V. 22.) VM rendelet [LEADER TK3], valamint a 99/2012. (IX. 25.) VM rendelet [LEADER NKE] és a 11/2013. (III. 05.) VM rendelet [LEADER TKE] alapján meghirdetett jogcímek keretében nyújtott támogatások kifizetése iránti kérelmek benyújtásának időszaka.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal felhívja az érintettek figyelmét, hogy a fenti jogcímek esetében kifizetési kérelmet kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül, június 30-án éjfélig lehet benyújtani!

A 35/2013. (V. 22.) VM rendelet [LEADER TK3] alapján meghirdetett jogcím tekintetében azon ügyfél, aki esetében az első kifizetési kérelem benyújtására vonatkozó határidő 2014. július 1-31. között járna le, a következő benyújtási időszak megnyílásától számított egy hónapon belül - augusztus 1-től szeptember 1-ig - is teljesítheti első kifizetési kérelem benyújtási kötelezettségét.

EMVA kifizetési kérelmek esetében fontos, MVH közleményben nem található, szükséges dokumentumok

Tisztelt Kedvezményezettek!

EMVA jogcímen elnyert támogatás elszámolása során szükséges, MVH közleményben nem található és nem részletezett dokumentumok:

- Elektronikus építési napló esetén (2014.01.01 után kezdett és megnyitott építési napló esetében) szükséges csatolni a kifizetési kérelemhez az e-napló alkalmazásból kinyomtatott fő- és alnaplót, valamint mellékleteket. Valamint külön ügyfél nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy az e-napló alkalmazásból kinyomtatott dokumentumok tartalma mindenben megegyezik az e-napló alkalmazásban szereplő adatokkal.

- A kedvezményezetteknek építési beruházások során az építésügyi hatóságtól tájékozódnia szükséges, hogy az adott építési beruházás településképi véleményezési vagy településképi bejelentési eljárásra kötelezett e. Amennyiben nem, erről a fejlesztéssel érintett település polgármestere által kiállított nyilatkozat csatolása szükséges a kifizetési kérelemhez.

Amennyiben az adott építési beruházás településképi véleményezési vagy településképi bejelentési eljárásra kötelezett, úgy az eljárást szükséges megindítani, majd az eljárás során kiállított dokumentumot csatolni a kifizetési kérelemhez.

A településképi véleményezési illetve településképi bejelentési eljárásokat a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet szabályozza.

MVSE LEADER TK3 jogcím keretében megvalósított fejlesztésének nyílt napja

A Martfűi Városi Sportegyesület LEADER TK3 jogcímen támogatást nyert fejlesztésével kapcsolatos nyílt napjára 2014. május 15. napján 15 óra 30 perc időpontban kerül sor.

A nyílt nap alkalmával az érdeklődők betekintést nyerhetnek a Martfűi Városi Sportegyesület által használt és felújítással érintett sportcélú létesítmény felújítási munkálataiba.

Helyszín: Martfű, Ifjúság úti teniszpályák

A meghívó a csatolt dokumentumban érhető el.

Copyright © 2013, Tiszazugi-LEADER Egyesület