www.umvp.eu

Get Adobe Flash player

Újabb 300 millió forint a Tanyafejlesztési Programban

Megjelent a vidékfejlesztési miniszter rendelete a 2014. évi Tanyafejlesztési Programról, valamint a kapcsolódó pályázati felhívások. A pályázatok február 7-től forráskimerülésig, de legkésőbb március 10-ig nyújthatóak be elektronikusan.
Újabb 300 millió forint a Tanyafejlesztési Programban

Február 7-én reggel 8 órától pályázható a már negyedik alkalommal meghirdetésre kerülő Tanyafejlesztési Program biztosította támogatás. A Program idei pályázatát a mai napon megjelent, a Tanyafejlesztési program előirányzat keretében nyújtott támogatás 2014. évi igénybevételének feltételeiről szóló 7/2014. (II. 6.) VM rendelet szabályozza.

Az idei programra tanyagazdák igényelhetnek támogatást tanyagazdaságuk fejlesztésére, továbbá tanyai lakosok valósíthatják meg tanyai lakóépületük villamosítását. A támogatásra az Alföld 724 településéről lehet pályázni. A pályázatokat 2014. február 7-től forráskimerülésig, de legkésőbb 2014. március 10-ig lesz lehetőség benyújtani elektronikus pályázati adatlapon a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) honlapján. Az esetleges forráskimerülés esetén bekövetkező pályázati időszak felfüggesztéséről a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményben nyújt tájékoztatást. A pályázat felfüggesztéséről szóló közleménynek a NAKVI honlapján történő megjelenése után a megkezdett pályázatok véglegesítésére nincs lehetőség.

A programot szabályozó rendelet, valamint a pályázati felhívások elérhetők, illetve – az elektronikus adatlap-kitöltő felülettel együtt – megtalálhatóak a www.nakvi.hu honlapon.

A pályázatok elektronikus benyújtására 2014. február 7. 08 óra 00 perctől van lehetőség:  http://www.nakvi.hu/app/tanya/index_main.php

A vidékfejlesztési miniszter 7/2014. (II. 6.) VM rendelete a Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás 2014. évi igénybevételének feltételeiről a Magyar Közlöny 2014. évi 15. számában jelent meg az 1971-1981. oldalon. A Közlöny 2014/15. száma, valamint a pályázati felhívás a tanyagazdaságok fejlesztésének csekély összegű (de minimis) támogatására (TP-1-2014) és a villany nélküli tanyák lakóépületének alapvető villamosenergia-ellátását biztosító egyéni fejlesztések támogatására (TP-2-2014) a cikk alján csatolmányként elérhető.

forrás: www.nakvi.hu

 

 

 

 

Pályázati lehetőségek

Copyright © 2013, Tiszazugi-LEADER Egyesület